-
All responses Most smiled responses
-
Vannak ilyenek is és olyanok is. A „hétköznapi ember” éleslátása egyébként sem új dolog: az elit (legyen bár gazdaságilag vagy akár intellektuálisan kimagasló helyzetben) egészen más világot él, mások a realitásai. A problémái nem jelentéktelenebbek, de merőben más természetűek, mint azoké, akik az átlagemberek életét élik. Az egészen más viszonyok más életvitelt, gondolati barázdákat követelnek meg. Éppen ezért sokszor nagyon torzan viszonyulnak a mások számára mindennapi problémákhoz, megoldási javaslataik vagy a helyzetértékelésük szokatlannak tűnhet. Néha csak többet látnak a rendszerből, de előfordul néha az is, hogy nem teljesen értik azt a világot, amelytől olyan távol élnek.
Érezhető egy törésvonal, mert a módos vagy más miatt elismert személyek tényleg elszakadhatnak a sokaságtól, baráti körük, ismerősi hálózatuk beszűkülhet. Ez figyelhető meg látványosabban, bár kisebb méretben például akkor, amikor rácsodálkozunk, hogy a közismert emberek, például televíziós személyiségek előszeretettel cserélgetik egymás között egykori párjaikat. Mert még egy ilyen, amúgy értékét tekintve nem kifejezetten magas pozíció is létrehozhatja saját szellemi börtönünket. -
Nem ismerem elég jól ahhoz, hogy kritikai véleményt fogalmazzak meg. Arról tudok, hogy fiataloknak tartott előadásokat (erről kötete is jelent meg), ez önmagában dicséretes, persze ezek pontos tartalmát nem ismerem. Úgy emlékszem, hogy alapvetően baloldali megközelítést alkalmaz, tehát a szerelmet bár metaforaként értelmezi, igyekszik lepárolni, biológiailag leírni, például az emlőslétre fogni. Ezek a gondolatok számomra alacsonyabbrendűnek tűnnek, mint a kulturális felelősségvállalás megkívánná, és nem is volt túl meggyőző. De fontos tiszteletből és becsületből jeleznem, hogy nincsen elég ismeretem róla, csak a benyomásom volt az, hogy alapvetően más irányból közelíti meg a létezést, mint én, üzenete pedig nem volt képes mélyen bekerülni a gondolati barázdáim közé.
-
Ezt mindig azoktól kell megkérdezni, akik ágálnak ellene. Nyilván arra utalsz, hogy radikális körökben őt is a nemkívánatos irodalmi alakok közé sorolják. Ennek oka a származásán túl az is lehet, hogy politikailag éppen opponál a radikális jobboldallal, különösen pedig a szélsőjobboldallal.
-
Amennyiben valóban olyan személyről van szó, aki várhatóan a későbbiekben is folytatja a tevékenységét, a hivatalos jogi úttól pedig nem várható kellő visszatartó erő, akkor a megszégyenítés, a tettek következményeivel és súlyával való szembesítést javasolnám. Ha ez sem működik, mert a személy erkölcsileg beteg, amorális vagy súlyosan sérül, akkor az jelenthet visszatartó erőt, ami a legfőbb erő egy embernél, mikor valamit tesz, nem tesz vagy eltűr: a félelem.
A céltalan megverést nem tartom jó megoldásnak: sokan úgy regisztrálják, mintha megkapták volna a büntetésüket, és egyféle föloldozásként élik meg, mintha megbocsátást nyertek volna. -
Ez attól függ, hogy mi a véleményed, mert abban semmi meglepő sincs, ha egy rajongói fórumon falkába rendeződve védik az imádott személyt. Az általános fórumokon, a hozzászólási rendszerekben stb. én is látom, hogy nagyon gyakran túlteng a primitív vélemény, amely még az intellektus becsületét sem ismeri, tehát olyasmiről szólnak sokan, amiről nem túl sokat tudnak. Ennek szerintem három oka lehet:
1.) Valódi vitákban sokan alulmaradnak, akkor az érzés fájdalmas, mivel az egyén valóságértelmezésén esik csorba. Az interneten bármikor vissza lehet vonulni, csak nem kell a későbbi válaszokat nézni, a remélt vágy (hit) megmarad.
2.) Sokszor vettem észre, hogy egyesek a vélt igazságuk érdekében csalásokra is képesek, jelen esetben például többféle néven a saját igazságuk bizonygatják, látszattömeget alkotnak. Meglepődnél, milyen gyakori ez.
3.) Én például nem szólok hozzá a beszélgetésekhez, nem bonyolódom vitába még akkor sem, ha döbbenetes blődséget látok, ha akár föl is háborítanak a szavak. Ha van mellettem valaki, akkor neki gyakran kifejtem, mit gondolok, de arctalan, névtelen személyek közé nem akarok beállni. Sokan csak az élvezet kedvéért provokálnak, valódi vélemény nincs is mögöttük. Azt gyanítom, hogy a bölcs emberek szívesebben maradnak távol ezektől a polémiáktól, így könnyen túltengni látszik a felszínes tudatlanság. -
Nem szeretnék közhelyes választ adni, de szerintem csak ugyanazt mondom, amit mindenki, akit megkérdezel. Én nagyon értékelem a főiskola és egyetem helyett hagyományos szakmát kereső személyeket, akik nem képesség vagy intellektus hiányában, hanem éppen ezek miatt válnak például asztalossá vagy fodrásszá stb. Elég jól lehet keresni a valódi szakmákban, ha az ember talpraesett – és akkor sokszor nem a papírjai, hanem eredményei beszélnek helyette.
Egyébként fontos, hogy megleld, mihez van talentumod, mit szeretnél és tudnál csinálni. Még akkor is, ha butaságnak tűnik, biztosan lehet találni olyan munkakört, amelyben kamatoztatható. Ha jönnek a sikerek, mert olyasmivel foglalkozol, amiben igazán jó is vagy, egyre lelkesebb leszel.
Bár mostanában nagyon kilátástalannak tűnik minden, sok a gond, mégis érdemes megpróbálni bízni abban, hogy akár a furcsa véletlenek is sodorhatnak új utak és lehetőségek felé. Ehhez viszont kitartóan haladni kell. -
Sosem értettem, ilyesmit miért kell „biztosan tudni”. Legfeljebb hinni lehet. A fordítások okozta torzítások (melyek szerintem a szöveg szóvicceit inkább érintették, mint a lényegét) egészen jól megismerhetők, a betoldás pedig érthetetlen, miért lenne probléma, hiszen nagyon hosszú időn át készült írásról van szó, nyilván nem egyszerre készültek a részei. Az apokrif iratokat a kanonizáció szabályai szerint vették ki az Írásból, ezek létét sem tagadja senki, csupán isteni ihletettségére nem volt bizonyítható az egyházjog szerint.
Ez nem önkényes szelektáció egy szervezettől, amelyet Jézus Krisztus magának alakított, s amelyről kijelentette, hogy általa nyilatkozik majd meg. Az efféle hozzáállás a kétkedőkre jellemző, akik valójában nem azt keresik, miért lehet hiteles a Biblia, hanem azt, hogy miért nem. Magunknak számolunk el ezzel, de az, aki elfogadja, hogy a Szent Írás Isten szava, az nyilvánvalóan átlátja, hogy az és úgy maradhatott fönn, amit és amiképpen ez a causa prima Törvénynek akart.
Amennyiben ilyen hitre képtelen valaki, számára lényegtelenné is válik, hogy mit ír a Könyv. -
Ezekről nagyon ritkán beszéltem, hiszen ezzel is muníciót adtam volna ezeknek az embereknek. Őket ma már egyféle edzőpartnernek képzelem – kicsit olyanok nekem, mint Ádámnak Luciferus. Voltak meredek húzások, és ne feledjük: „nehogy a gonoszság jogara uralkodjék az igazak földjén, mert jaj, ha az igaz is erőszakra nyújtja a kezét”. Az édesanyám követése, a barátnőm fenyegetése, a különböző partnereknek, munkaadóknak küldött lejárató tartalmú levelek nyilván hatnak az ember életére. Mivel azonban én a nyílt, őszinte együttműködésben hiszek az élet majdnem valamennyi területén, rólam mindenki tudja, hogy szereztem haragosokat, irigyeket vagy csak olyanokat, akik tevőleg, bár amorálisan lépnek föl velem szemben.
Összességében sosem féltem senkitől, egyetlen alkalomra emlékszem vissza, amikor valaki megkeresett, de sosem volt baj, mert személyesen sokkal jobban megismerhető vagyok, mint démonizált képzeletjátékokban. Ezek az emberek gyűlölettel kezeltek, és ezzel mutattak rá számomra az esztelen üldözés mérhetetlen hibáira. Míg én éltem az életem, amelyben olyanok is szerepeltek, akik az általuk rólam kialakított képbe nem fértek volna bele, a rólam kialakított képük nem változott, csupán elképzeléseken, vágyakon alapult. Ezért sem tudom komolyan venni őket, mert nem igazat szólnak felőlem, nem ismernek.
Nem szeretek félni, van erős pajzsom, amely nem fog ilyen hívságok miatt csorbát szenvedni. Az életvitelem miatt valóban komoly ellenfeleket is szereztem, de jó barátok is fölsorakoztak. Az élet ilyen, ha hiszel az igazadban.
Persze szerencsém is volt: 2003 óta írok nyilvánosan, lassan indultak a dolgok. Először csak névtelen fiatalok, például a ma Fluor Tomiként ismert ember fejtették ki véleményüket, volt idő hozzászoknom a kritikához, később a fenyegetőzéshez is.
Sokkal nehezebben viselem máig is a jó lelkű közeledést, amikor éppen a rólam látható hiányos kép alapján pozitív elvárásokat támasztanak velem szemben. Sajnos nem tudok megfelelni magamnak, és csalódást utálok okozni. Ez rosszabb, mint a nemtelen támadások. -
Hallottam már róla és a témáról is, de nem tudom, mennyire megbízható.
-
Nem tanultam, az utolsó években már nemcsak füzetem, de táskám sem volt. Előfordult, hogy az osztály leggyengébb eredménye volt az enyém. Humán tárgyakból általában jelesre zártak le dacára az év közbeni változó teljesítménynek, de például a matematika az ígéretesen induló évek után végül főellenséggé vált.
Hanyag tanuló voltam: könnyen jegyzem meg, amit kell, de lázadtam mindazok ellen, amik nem érdekeltek. Szerencsére jó vizsgázó vagyok. -
Igen, ezt egyféle sajátos viccnek szánom. Fontos erényemnek tartom, hogy igyekszem sosem túl komolyan venni magam.
-
Nem vagyok bizonytalan, de nyitottabb sem. Eddig is válaszoltam mindig minden kérdésre, mindenről őszintén beszéltem, csak hát általában nem értek el hozzám nyilvánosan a kérdések. Egy ilyen kérdezz-felelek fórum ötlete már két éve fölmerült bennem, jobb ötletnek tűnt, mint rendszertelen időközönként jobbára dekódolhatatlan írásokban a saját témáimat boncolgatni. Érdeklődő vagyok másokkal szemben, már középiskolás koromban érdekelt az ifjúságvédelem, azóta is főleg a fiatalok morális élete döbbent meg, taglóz le vagy mozgat meg bennem valamit.
Az ölelés meg páros tevékenység. Nem mindenki alkalmas arra. -
asked by Archangel226
Hogyne, úgy vélem, hogy csak az hiteles, mikor saját példánkat akkor hozzuk, ha a rossz példára akarunk rámutatni: ez mindig hitelesebb, mint az öndicséret.
Amúgy semmiféle szellemi vezető nem akarok lenni, eddig sem szíveltem az ilyesmit. Amit gondolok, annak van oka és háttere, van mögötte ismeret és tapasztalás. Ezek köre bővül csupán, ezt-azt megerősít, mást homályba taszít. De sosem mondtam olyat, ami nem tűnt igaznak. Nincsenek visszavonások, megmásítások, letagadások. Szerintem ez a hitelességi mutató. -
Ez jó kérdés, itt létezik az én álláspontom, meg ezt nyilván meg kell vizsgálnia kívülálló döntéshozónak etikailag is. Alapvetően a magánéletemben szerintem többet vétkeztem, így azok következményei hangsúlyosabbak itt.
Azt gondolom egyébként, hogy ez nem jelenthet problémát. Sokan védekeznek azzal, hogy ifjonti hevükben így vagy úgy, de meggondolatlanok voltak vagy másképpen gondolkodtak, ez biztosan sokszor lehet jogos érvelés, de szerintem csak azt kell vizsgálni, hogy az intellektus becsülete megvolt-e: amit korábban állítottál vagy mondtál, arról őszintén gondoltad-e, hogy igaz. Azt senki sem tagadja, hogy az ismeretek és tapasztalások köre az évekkel bővül.
Nem különösebben emlékszem mindenre, az írásokat visszaolvastam, azok közül nem sokat vonnék vissza, bár talán ma másképp fogalmaznék, hiszen a célok és a célközönség is más. Az adott időszakban azonban úgy és azt mondtam, amit akkor jónak találtam. Nem hoznám én itt Saul történetét és a damaszkuszi út misztériumát, mert nem látom ilyen súlyosnak az összeegyeztethetetlenséget.
Amiért mindig kár, az az indulat, az erkölcsi betegségek, ezekkel a harc folyamatos, hiszen nem vagyunk szentéletűek.
Ha azt vizsgáljuk, amit mondok és képviselek, akkor talán még hitelesebb is, hiszen tudom, miről van szó. Aki üldözött már és akit üldöztek is, egészen másképp lát. Meglepődnének a laikusok, ha tudnák, hogy hány nagyon kemény gonosztevő jut el a pontra, ahol akár szerzetesnek is áll. Én egyiküket sem kívánnám számon kérni, ebből gondolom, hogy szükség esetén én is remélhetek jó bírákat.
A kérdés egyébként jó, biztosan fölmerül majd még. Mivel nem akarom, hogy velem azonosítsanak bármiféle elképzelést vagy hitet, így alapvetően egyházaktól függetlenül alapítványi keretben képzelném el a munkát, ha egyszer oda jutok. -
Szerinted melyik kínzóbb érzés; az igazi csalódás, vagy a megfelelni vágyás? Utóbbin a személyiség- és önbizalomromboló fajtát értem, nem az egészséges, építő jellegűt. Átélted már mind a kettőt?
Igen, nagyon jellemző rám a bizonyítási kényszer, valamint a kudarcok felnagyítása. Olyan személyiségképem alakult ki magamról, amely nem tűrt hibákat, gyengeségeket, botladozást. Az elmúlt másfél év ebben is változást hozott, hiszen éltem át bukást mindabban, amiben korábban kiemelkedőnek éreztem magam, és sosem ért kár.
A valódi csalódás azonban sokkal rosszabb. Magadban csalódni nagyon veszélyes, másokban pedig hihetetlenül fájdalmas. Nekem ez utóbbi másfél évnyi pokoljárást hozott, és máig érzem a hatásait, melyek tompák, el nem múlók, viszont felkiáltójelek is.
Szeretnénk, ha szeretnének vagy tartanának tőlünk, tisztelnének bennünket. De ezekért a remek érzésekért ostoba hibának tűnik szenvedni. Ahogyan erővel akarjuk bevonni az életünkbe a boldogságot, valahogyan éppen ezzel távolítjuk minél messzebb magunktól. Biztosan láttál már olyat, aki nagyon akart szerelmes lenni, mert beleszeretett a szerelembe. Az erővel választott ember azonban végül az általad említett „igazi csalódást” hozta. Vajon ki a hibás? Aki felkeni a másikra a hamis mázat vagy az, aki hagyja, hogy elinduljon az álarcosbál?
Rosszabb a valódi csalódás mindennél. Akármennyi baj üldözött, nyomába sem ért egy sem. -
Korábban már válaszoltam erre a kérdésre.
-
A problémáit az ember mindig meg szeretné oldani. Ha van rá tevő akarata is, akkor gyakran az elmélkedés, a valóságszeletek megismerése az első lépés. A miértek kínzó kérdése, a céltudatosság vagy a remény is olyan dolgok, melyekkel foglalkozni kell, és nyilván az elménkben is kell barangolni, hogy sikerülhessen megismerni a világot, magunkat, s így aztán a világban elfoglalt helyünket. A tudhatatlan nem tudható, de törekedhetünk a teljesebb megismerésre, alaposabb világképre.
Nem hiszem, hogy a „bölcselkedő oktalanság, rendbe fűzött tudatlanság” gyakran megfutamodás. Az tény, hogy a személyes kudarcokat az ember hajlamos megideologizálni, hogy ne tűnjék olyan nagynak a vereség, de ez nem bölcsesség, éppen az ellenkezője.
Hajlok arra, hogy a személyes harcaink között van a megismerés, megértés. Ez nem menekülés, hanem feladat. -
Ez egy malomkereszt vagy molnárkereszt. Magam alkottam meg néhány éve, hogy legyen saját szimbólumom. Nem tudok róla, hogy bárhol használnának ilyet.
-
Nem teljesen értem, mire célzol – a böcsességbe menekülni? Bárcsak erőltetni lehetne a megvilágosodást. Talán úgy érted, hogy néhányan bölcselkedésbe, filozofálásba menekülnek a mindennapi gondok miatt. Ez valóban aránytévesztés lehet, de még veszélyesebbnek tartom, akinek semmiféle saját gondolatai nincsenek.
-
Nem ismerem. A gondolat tetszik, hogy a vallás és miszticizmus széles köréből alkossuk meg világlátásunkat, ismerjük meg ezeket a gondolatokat, de azt nem tudom, hogy egészen pontosan mit képvisel ő.
-
Loading...
